Kedvencek 2017 | Filmek, sorozatok, könyvek

December 18, 2017



A 2017-es évben nagyszerű sorozatokat, filmeket és könyveket ismertem meg, amikről készítettem egy listát. Lássuk is a listára került alkotásokat.


Filmek


La la land (2016)
Mivel alapból szeretem a musicaleket, ezért biztos voltam benne, hogy a La la land-et is szeretni fogom. A képi világa és a zenéi teljesen levettek a lábamról. A színészi játékkal illetve a végkifejlettel ugyan akadtak problémáim, de még így is teljesen elvarázsolt, mert egy igazán szép történetet mesél el az álmokról és azoknak beteljesítéséről. A film megnézése után még hetekig hallgattam a hivatalos soundtracket.



Lion (2016)
Gyönyörű és érzelmes történet. Eddigi életem során főleg olyan indiai filmekbe nyertem betekintést, amelyek vagy India nyomornegyedeit mutatták be vagy zenés, táncos Bollywood-i módon meséltek el egy történetet. A Lion viszont egészen más. Kiváló módon mutatja be egy fiú életét, akinek Indiában kezdődik el az élete, de Ausztráliában folytatódik. Saroo, örökbefogadó családjánál válik felnőtté. Élete megfelelően alakul, mégis vágyat kezd el érezni az iránt, hogy hazataláljon. Így kezdődik meg a kutatás rég elveszett otthona után.
A fiatal Saroo (Sunny Pawar) alakítása már önmagában nagyon tetszett, viszont a felnőtt Saroo (Dev Patel) volt az aki könnyeket csalt a szemembe. Az utolsó jelenetek igazán szívbemarkolóak. Csodás történet.




Egy kutya négy élete (2017)
Ez volt az a film, amit az idei évben már vagy hatszor újranéztem. Egyszerre szép, megindító és édes film, ami tökéletesen bemutatja, hogy négylábú kedvenceink életében mekkora szerepet is játszunk.
A négy kutya életét végignézve mind levonhatunk egy fontos tanulságot: a legfontosabb dolog az, hogy csak élnünk kell a mostban.






A szépség és a szörnyeteg (2017)
Ez a Disney mese volt kiskoromban az egyik kedvencem. Mikor bejelentették, hogy adaptálni fogják, azonnal tudtam, hogy ezt mindenképp látnom kell.
A ruhák, a díszletek és a dalok megigéztek; teljesen a rajzfilmben láttotakat emelték át a vászonra. Azonban meglepő módon nem Belle lett a kedvencem: Gaston oldalán LeFou-val olyan alakítást nyújtottak, hogy a kedvenc jelenetem az a bizonyos kocsmajelenet lett.





Arthur király - A kard legendája (2017)
Guy Ritchie egy teljesen más szemszögből közelíti meg Arthur Pendragon legendáját, viszont ezt olyan profizmussal teszi, hogy teljesen lenyűgözi a nézőt. A történet egy percre se lassít le és a színészi játék is igazán jó.
Kiemelkedő volt azonban számomra az operatőri munka és a zenei aláfestés, amelyek különleges hangulatot adtak a filmnek.
Az utolsó jelenet pedig beillett volna egy videójáték végső leszámolásának. Mindenképp ajánlom.




Kincsem (2017)
Végre egy belevaló magyar film! Nagy Ervin tökéletes. Pont.
Magyar filmek terén még van mit bepótolnom, de a Kincsem bizony bekerült a tíz kedvenc hazai filmem közé. Elsősorban a témája fogott meg: ugyan hallottam már Kincsemről, de voltak a történetében számomra homályos foltok. A film megfelelően reflektált ezekre, választ kaptam a kérdéseimre.
Kifejezetten tetszettek a jelmezek, a zene és az operatőri munka - főleg a lóverseny jelenetek lettek szépen felvéve. A CGI néhol ugyan számomra nem volt tökéletes, s a szerelmi szálnál is voltak olyan jelenetek, amelyek nem nyerték el a tetszésem, de így is élvezhető egy film volt.





Dunkirk (2017)
Feszültséggel teli, gyönyörű snittekkel, kiváló hangeffektekkel illetve zenével felszerelt film egyenesen Nolantől. A Dunkirk különlegességét számomra az adja, hogy képes úgy történetet
mesélni, hogy nincsenek benne drámai, vérengzős csatajelenetek helyettük az emberi érzelmek és a feszült várakozás kerül előtérbe. Készült róla egy blogbejegyzésem is ahol részletesebben mesélek arról, hogy miért is szerettem annyira a Dunkirköt.





Wonder Woman (2017)
A DC világa sokkal távolabb áll tőlem, mint a Marvelé, ezért kevés háttértudással ültem le, hogy megnézzem a Wonder Womant. Azonban a film a kezdetektől indít, innen vezeti be a nézőt Diana és az amazonok történetébe. A Wonder Womannek nem csak a látványvilága és a forgatókönyve kiváló, hanem a színészei is. Legjobban Gal Gadot tetszett - egyszerre ismerhettük meg Diana-t, mint egy igazi harcos és mint az emberiség sorsáért aggódó főhősnőt. S Gadot minkettőt nagyszerűen játszotta.





A Pál utcai fiúk (1968)
Ez az egyetlen kivétel a felsorolt filmek között, amely nem egy idei alkotás. A Pál utcai fiúk története kiskoromban nem volt  a kedvencem, idén viszont változás történt és megkedveltem. Ez az adaptáció méltó feldolgozása Molnár Ferenc klasszikussá vált regényének. A fiúk színészi játéka és a történetvezetés is szépen követi a regényt. Egyetlen változtatást sajnáltam: hogy kihagyták Geréb bocsánatkérését és visszafogadását.




Star Wars VIII: Az utolsó Jedik (2017)
A Star Wars filmeket ugyan még csak két éve szeretem, mégis lelkesen vártam az új trilógia második részét. Spoilerezni nem fogok, viszont annyit azért írok róla, hogy hibái ellenére is tetszett. Nem lett a kedvenc Star Wars filmem, de az újító szándékát mindenféleképp értékelem. Látványilag igazán lenyűgözött, Kylo Ren karakterét még jobban megszerettem és összességében kíváncsian várom a folytatást.








Sorozatok 


Planet Earth II
A BBC által készített Bolygónk a Föld című természetfilm folytatása teljesen lenyűgözött. Azt tudni kell, hogy ugyan nézek természetfilmeket, de még sosem fordult velem elő, hogy az elejétől a végéig megnéztem volna egyet. Ez a széria azonban olyan lebilincselő volt, s annyi érdekes információval és gyönyörű képi világgal rendelkezett, hogy minden epizódját megtekintettem. A végén pedig megfogalmazódott bennem az a konklúzió, hogy a Földünk milyen egy csodálatos hely.


The Handmaid's Tale
A disztópikus történetek iránti szeretetem miatt nem is volt kérdéses, hogy ebbe a sorozatba is bele fogok nézni. Az ilyen típusú történetek megijesztenek és elképesztenek. Elrettent a tudat, hogy idáig juthat az emberiség, s ez A szolgáló lány meséjével sem volt másképp. Margaret Atwood regénye alapján készült sorozat alapját az adja, hogy egy sugárszennyezés után a nők jelentős százaléka meddővé válik. Azokat a nőket, akik termékenyek maradnak, a gazdagok szolgálólányként használják, hogy gyermeket szüljenek nekik. Alapvető jogaiktól megfosztva, sorsukba azonban korántsem beletörődve kezdenek el lázadni a szolgálólányok a kialakult új rendszer ellen.



Skam
A tinédzserek problémáival már nem tudok azonosulni, s általában a tinisorozatok ismétlődő drámáit se tudom megérteni. A Skam azonban más. A sorozat a norvég NRK honlapján debütált, s nem csak Norvégiában, de a világ minden részén nagy sikernek örvendett. A Skam különleges: nyíltan beszél a mentális egészségről, erőszakról, vallásról, szexualitásról, mindezt annyira hétköznapi módon, hogy nézőként realizáljuk mennyire nem kéne ezeknek tabutémának lennie. Kiváló sorozat.




The Crown
Sorozatok terén a tetszésemet igazán könnyű elnyerni: csak írj egy sorozatot, ami Angliában játszódik és mesélj el egy történetet a királyi családról. A The Crown című sorozat gyönyörűen ötvözte ezt a kettőt: a Netflix saját gyártású szériája ugyanis II. Erzsébet korai éveinek uralkodásáról szól. Az ifjú királynőnek megannyi problémával kell szembenéznie, nem csak mint királynő, de mint magánember is. A kiváló színészi gárda mellett a látványvilága is könnyen rabul ejti az embert, s a zenéi is igazán gyönyörűek.





Game of Thrones
Mindenki ismeri a Trónok harcát: a hét éve futó fantasy sorozat rajongótábora óriási, s kevés embert tudok csak felsorolni, aki nem látott legalább egy részt belőle.
A hetedik évad megannyi meglepetést hozott, azonban főleg azt a szép történetvezetési ívet szeretném kiemelni, amellyel az alkotók éltek: a kezdetekben csak nemesi házak közötti hadakozást
láthattunk, s innen jutottunk el évadról évadra egy sokkal veszélyesebb ellenségig, mely a fennmaradt házak között - ki gondolta volna az elején? - összefogást eredményezett. Az idei évad volt számomra az egyik legélvezhetőbb évad, mind történet, mind CGI (sárkányok!) terén.




BoJack Horseman
A felnőtteknek szóló animációs sorozatok terén nem igazán nyerte el tetszésem egy sem. A BoJack Horseman azonban teljesen magával ragadott. Komoly problémákról szól, de a humort se nélkülözi, így az egyik percben nevetünk, a következőben pedig már az életünkről elmélkedünk.
Hosszabb értékelése itt.







Philip K. Dick's Electric Dreams
Philip K. Dick, a sci-fi műfajának meghatározó írója, számtalan kiváló történetet publikált élete során.
A feldolgozott novellák közül egyet sem olvastam még, mégis úgy gondolom, hogy a Philip K. Dick's Electric Dreams megfelelően adaptáció. A kiváló színészi játék mellett a látványvilága is pazar, s ha szeretnétek betekintést nyerni Philip K. Dick világába, akkor tekintsétek meg ezt a sorozatot.





Stranger Things
Stranger Things kellemes meglepetésként szolgált. A tavaly debütált Netflixes széria középpontjában egy kisváros áll, ahol misztikusan eltűnik egy kisfiú. A sorozat különlegességét nem csak a gyerekek nagyszerű színészi képességei adják, hanem a nyolcvanas évek tökéletes felidézése is.
Részletesebb kritika itt.





Peaky Blinders

Az idei évben immáron a negyedik évaddal tért vissza Birmingham kedvenc gengsztercsaládjának története. A Peaky Blinders, Thomas Shelby és családjának bonyodalmait meséli el az 1920-as évek Angliájában. A forgatókönyvtől kezdve az operatőri munkáig ez a sorozat kiváló, a jelenlegi kedvencemmé lépett elő. A széria kiemelkedő színészi gárdával is rendelkezik: Cillian Murphy, s a későbbiekben feltűnő Tom Hardy ugyanis mesteri módon borzolják az ember idegeit.



DARK
A német Netflix egy igazán különleges sorozatot készített a nézők számára. Sokan a Stranger Things-hez és az Az-hoz hasonlítja ezt a szériát, mivel a főszerepben egy kisváros áll, ahol rejtélyes módon tűnnek el gyerekek. A DARK azonban egészen más.
Képzelj el sorozatot, ami a nem túl távoli jövőben játszódik. És a múltban. Kétszer is.
A DARK nem azt kérdezi a nézőtől, hogy hova tűntek el a gyerekek, hanem hogy mikorra. Az idősíkokkal való játék, a kiváló thriller hangulat és a nagyszerű színészek mind elegek ahhoz, hogy teljesen a képernyő elé szegezze a nézőt.






Könyvek


Oliver Bowden: Assassin's Creed könyvei
A tavalyi év során kezdtem el játszani az Assassin's Creed játékokkal. Az első választásom a Syndicate volt, mivel London és a viktoriánus kor a kedvenc témáim közé tartoznak. A története, a szereplők és a látványvilág is lenyűgözött, ezért úgy gondoltam, a könyveknek is adok esélyt. Idén sikerült is elolvasnom a Syndicatehez tartozó Alvilágot - melynek főszereplője a játékokból ismert assassin Henry Green -, illetve a Unity-hez kapcsolódó Egységet, aminél pedig Elise életébe nyerhetünk betekintést. Mindkét regény önállóan is megállja a helyét, azonban a játék ismeretével még élvezetesebbé váltak. Izgalmas cselekményükkel igazán érdekfeszítővé teszik az olvasást.




Brittainy C. Cherry: Lebegés
New Adult kategóriában mindig sikeresen mellényúlok, de mégis próbálkozom újabb és újabb regényekkel. Néha úgy érzem szükségem van egy egyszerűbb, klisékkel teli regényre, amit egy-két délután alatt el tudok olvasni. A Lebegésről igazán jókat hallottam, ezért adtam is neki egy esélyt. S egyáltalán nem bántam meg.
A történet két megtört szívű felnőttről szól, akik egymásban lelnek újra boldogságra, s tanulnak meg újra lélegezni. Gyönyörű történet volt, s a folytatása - ugyan nem fogott meg ennyire - is hasonlóan kiváló.





Marjane Satrapi: Persepolis
Marjane Satrapi képregényének adaptációját még évekkel ezelőtt láttam, de már akkor tudtam, hogy nekem ezt a könyvként is el kell olvasnom. A Közel-Kelet történelme távol áll tőlem, nem csak tájékozódás, de érdeklődés szintjén is, azonban a Persepolis teljesen magával ragadott. Olyan érzés volt, mintha én is Marjane és családjával lennék, a történetvezetés annyira hétköznapi és annyira emberi, hogy néhol könnyeket is csalt a szemembe.


V.E. Schwab: Egy sötétebb mágia
Külföldi booktuberek áradozását látva, úgy éreztem, hogy illene nekem is utánanéznem ennek a trilógiának. Nos, ennek a "körülnézek Google-on, hogy miről szól" dolognak az lett a vége, hogy teljesen szerelembe estem. A trilógia köteteit egymás után olvastam el, egyszerűen letehetetlenek voltak. A Potter-generáció tagjaként felnőve, egy olyan mágiával átitatott, badass szereplőkkel rendelkező történetet kaptam, amelybe könnyű volt beleszeretni. Arról nem is beszélve, hogy a cselekmény III. György uralkodása alatt és egyszerre négy, különleges Londonban játszódik! Teljesen adott volt, hogy odáig leszek érte.
Értékelés itt.



Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Atwoodtól egy évvel ezelőtt elkezdtem olvasni egy könyvet, az azonban sajnálatos módon nem ragadott magával. Ez A vihar átdolgozás azonban teljesen lenyűgözött. Az írónő olyan zsenialitással dolgozza fel Shakespeare híres komédiáját, hogy letehetetlen volt számomra letenni a regényt.
Ha elszeretnétek olvasni, lenne egy jó tanácsom: érdemes közvetlen előtte elolvasni az eredeti A vihart, így még jobban észrevehetitek a hasonlóságokat.
Azonnal tudni akartam, hogy mi lesz a vége, hogyan állítja párhuzamokba Shakespeare karaktereit a sajátjaival. Fantasztikus adaptáció volt.





Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Kisebb koromban egyáltalán nem szerettem ezt a regényt. Az idei évben azonban a Pál utcaiaik és a vörösingesek története a kedvencemmé vált.
Értékelésért kattintsatok ide.




Alessandro Baricco: Selyem
Cselekményét tekintve nem feltétlen az én ízlésvilágomhoz tartozik ez a történet. Azonban a szavak, melyekkel Baricco mesél, szabályszerűen zenélnek. Olyan ez a könyv, mint egy tánc: egy francia selyemhernyótenyésztő tánca egy japán nővel, akivel a szerelmük sosem teljesedik ki. Az elfojtott vágyak tánca ez, melynek zenéjét a szomorúság játssza, mindez gyönyörű selyembe csomagolva.





Juan Díaz Canales - Juanjo Guarnido: Blacksad
A lista utolsó regénye egy képregény, mely antropomorf állatokkal meséli el történetét. A noir stílusú, fiktív 1950-es években játszódó elbeszélés főszereplője Blacksad, egy fekete macska, aki detektívként dolgozik. Főhősünkkel tartva tetthelyek, gyilkosságok és nyomozások kellős közepén találjuk magunkat.
Kifejezetten tetszett, hogy a későbbi számokba az alkotók bevonták a rasszizmus és a kommunizmus témaköreit is. A képregény különlegességét nem csak témaválasztásai, hanem a gyönyörű rajzai is adják.




Köszönöm ha elolvastad a listám, reméljük a következő évben is ilyen nagyszerű alkotásokkal fogok megismerkedni. :)

You Might Also Like

0 megjegyzés