Utas és holdvilág

February 19, 2018





Az NK Bookclub februári első olvasmánya Szerb Antal - Utas és holdvilág című regénye volt.
Az 1937-ben megjelent regény egy identitásválságban szenvedő férfi lelkiutazását mutatja be Olaszország szépséges tájain keresztül. 




Az íróról

Szerb Antal irodalomtörténész, műfordító, egyetemi oktató és író volt. Húsz évesen már a Nyugat közölte verseit, a harmincas években pedig a világirodalom történetéről írt összefoglaló művet. Fordítóként legfőképp az angolszász irodalommal foglalkozott.
Híres művei: Pendragon legenda.








K: Az Utas és holdvilág az a könyv, amelynek a tartalmáról keveset tudtam, noha sokat hallottam róla az elmúlt években. Szerb Antaltól eddig nem olvastam még semmit (az íróról való tudásom is hiányos volt) és ezért nem tudtam, hogy mire számíthatok, viszont örültem, hogy ezt a regényt választottuk az egyik februári olvasmánynak.

N: Én Még jó tíz évvel ezelőtt hallottam egy a könyvből készült rádió játékot, és akkor megfogott a hangulata, de az olvasás mostanáig váratott magára. Megjegyzem szerencsére, mert tizenöt évesen lehet, másként értékeltem volna. A történet nagyjából arról szól, hogy a friss házasok: Mihály és Erzsi Olaszországba utaznak nászútra, ahol Mihály rádöbben, hogy talán mégsem képes ilyen módon megállapodni, egyáltalán a társadalom hasznos, felnőtt tagjának lenni. Megszökik, és a cselekmény innentől egy tényleges és egy belső lelki utazás története is, ami igen komoly kérdéseket boncolgat.

K: Ezt a kettősséget kifejezetten egyedinek és érdekesnek találtam. Mihály karakterében egy identitás válságban szenvedő férfit ismerhetünk meg, aki nem tudja elfogadni kispolgári életét. Ahogy egyre távolabb kerül fizikailag Pesttől, vagyis a régi életétől, lélekben újra rátalál a lázadó, kamaszkori énjére. Az útja során megjelenő önkeresés és a múltba való visszatekintés két olyan kérdéskör, amely senkitől nem idegen. A regényben lévő párhuzamos szál, amelyben Erzsit ismerhetjük meg, szintén kiválóan bontakozik ki: Erzsi a lázadást keresi a férfiban, míg Mihály pont a kispolgári életnek szeretne megfelelni ezzel a házassággal.


N: Érdekes volt kettejük kapcsolata, hogy épp azt keresték egymásban, amitől a másik fél menekülni akart. Erzsivel - női olvasóként - könnyebb volt azonosulni, mert ő tipikusan az az átlagos nő, aki mindig a szabályok, konvenciók szerint élt, de legbelül vágyik arra, hogy úgy szólván “élvezze az életet”, felborítsa ezt a szürkeséget. Mihály ellenben sokkal komplikáltabb figura, aki képtelen beilleszkedni a társadalomba, és aki másoktól várná az ehhez való segítséget (a munka az apja cégénél, a házasság Erzsivel). Kísértik a múlt, a kamaszkor emlékei, rengeteg lezáratlan, rejtélyes és nyomasztó ügy, melyek feloldásra várnak benne. Mihály szálhoz kapcsolódik, sok nagyon érdekes mellékszereplő is, akik nagy szerepet játszanak, az ő sorsa, személyisége alakulásában. Ezért róluk mindenképp érdemes beszélni.







K: Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a személyiségét leginkább meghatározó karakterek Tamás és Éva. Tamás szokatlan személyisége és Éva tökéletessége iránti odaadása időtlen: az előbbi az örök barátságot, az utóbbi az örök szerelmet jelentik számára. 

Kamaszkori játékaik szépen bemutatják hármójuk kapcsolatát: Mihály az, aki mindig engedelmeskedik, szinte elvárja, hogy mások irányítsák. Tamásnak eközben kielégítik halálvágyát ezek a színdarabok, s aztán ott van Éva, aki ítéletet hoz felettük.
A későbbiekben csatlakoznak a játékokhoz János és Ervin is. Mihály útkeresése során nem csak az emlékek térnek vissza, hanem maguk a személyek is. Éva visszatérésével a vágy is újra fellángol iránta. János is rátalál, hogy átverhesse (gondolok itt a Zoltánnal kitervelt dologra), s Mihály Ervint is felkeresi, aki tanácsokkal látja el. Az ő karaktere egyébként kifejezetten tetszett.
A múltból ismert mellékszereplőkön kívül az úthoz társulnak epizódszereplők is, akik tovább terelgetik Mihályt pl. a doktor, Millicent vagy Vannina.


N: Azt le kell szögezni, hogy a szereplők közül sokan nem lopták be magukat a szívembe. Tamás és Éva kettősétől néha kirázott a hideg. Egyébként imádtam a név választást, főleg Éva esetében (a nő aki bűnre csábítja, sőt(!) halálra a férfiakat), Tamás pedig a hitetlen, aki semmiben sem hisz, még magában az életben sem. Mihály ezeknek az embereknek a bűvkörében él, és látszólag képtelen elszakadni tőlük. Az kifejezetten tetszett, ahogy megküzdött a múlttal, ahogy Róma felé közeledve, egyre nagyobb küzdelmek vártak rá, amik végül az örök városban tetőzik be. Beszélnünk kell viszont Erzsiről is, aki kihasználja hirtelen jött függetlenségét, és éli az addig irigyelt nagyvilági nők életét. Érdekes párhuzam kettejük között, hogy akkor, amikor tényleg át kell lépniük a határaikat, mindketten megtorpannak. Gondolok itt a Perzsával töltött éjszakára, vagy Mihály Tamástól örökölt halál vágyára.






K: Az ő esetükben érvényesül az a mondás, hogy az út a fontos, nem a végcél, hisz a vágyakozás maga sokkal izgalmasabb számukra, mint a beteljesülés. Erzsiben egyébként még meg is láttam a lázadót és el is tudtam volna képzelni, hogy a perzsával tölti az éjszakát, viszont Mihály halálvágyát nem tudtam “komolyan venni”. A játékok tényleg játékok voltak csak számára, míg Tamás komolyan gondolta őket. Mihály ugyan nem találta a helyét a világban, viszont az valahogy egyértelmű volt számomra, hogy élni akar. Ezért is tetszett annyira az utolsó mondat, hogy “és ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami”.
Tervezel még Szerb Antaltól olvasni a későbbiekben? :)

N: Mielőtt a kérdésedre válaszolnék, annyit tennék hozzá Mihály személyéhez, hogy szerintem az ő legnagyobb baja, hogy a végsőkig meg akart felelni Tamás és Éva beteges vágyainak, hóbortjainak, és ezt a megfelelési kényszert nem bírta levetkőzni felnőttként sem. Tulajdonképpen ezek traumák voltak, amikkel neki hosszú ideig nem sikerült megküzdenie, de ezen az úton, végre lehetősége adódik rá, hogy olyan ember legyen, amilyen a lelke mélyén mindig is akart lenni (ahogy te is mondtad).
Szerb Antal írás módja engem nagyon megfogott, és bár az Utas és holdvilág kétségkívül megosztó olvasmány, amit nem mindegy, hogy épp milyen korszakában, lelki állapotában vesz kézbe az ember, a nagysága (mind a regénynek, mind az írónak) vitathatatlan, szóval én biztosan fogok tőle még olvasni.




1974-ben Horváth Z. Gergely rendezésében készült film a regényből. 1996-ban színpadi művet írtak belőle, 2002-ben pedig rádiójátékként is hallhatóvá vált a történet. Forgách András adaptációjából 2009-ben lett színpadi mű, melyet a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban mutattak be.


You Might Also Like

0 megjegyzés