Nana



NK BOOKCLUB | Március 


Az NK Bookclub márciusi első olvasmánya Émile Zola - Nana című regénye volt.
Az 1880-ban megjelent regény egy prostituált történetét meséli el, aki szépségét kihasználva ujjai köré csavarja a férfiakat és Párizs leghíresebb szeretőjévé válik.
Émile Zola egy francia regényíró és művészeti kritikus volt, akinek a naturalista irányzat megteremtését köszönhetjük. Regényeit ciklusokba rendezte, például a Nana a Rougon-Macquart család ciklusába tartozik, mely egy család társadalmi és anyagi viszonyait mutatja be húsz köteten keresztül. Ez a regény, egy korszak, a második császárság lezárása (az utolsó oldalakon tör ki a porosz-francia háború).
Nana karakterét a párizsi Variétés színház sztárja, Anna Judic ihlette, akinek ménage á trois-ja (francia kifejezés arra, amikor egy házaspár és egy szerető él együtt) is inspirálta Zolát.



N: A könyvklub márciusi olvasmányainak központjába ezúttal a nők kerültek, és emellett igyekeztünk olyan regényeket kiválasztani, melyek a maguk idejében botrány könyvnek számíthattak, de legalábbis tabutémákat boncolgattak. Ennek fényében nem volt kérdés, hogy Zola egyik legismertebb művének helyet kell adni ebben a hónapban. Manapság sokan már meg sem rökönyödünk az ilyen naturalista, szókimondó regényeken, hisz gyakorlatilag már a könyvpiac túlnyomó részét képezik, mégis érdekes volt úgy olvasni a könyvet, hogy közben elképzelhettük, miként fogadta ezt akkoriban a XIX. századi társadalom. Én a magam részéről egy valaminek nagyon örülök, hogy a Nanát nem kezdtem el anno kamaszként olvasni (volt ilyen tervem akkoriban), mert egyáltalán nem könnyű olvasmány.

K: Kamaszként szerintem nem is igazán lehetett volna teljesen befogadni ezt a regényt. Ugyan a társadalom a megjelenése óta átalakult annyira, hogy ne legyen ledöbbentő Zola ábrázolásmódja, mégis felnőttként is voltak benne olyan elemek, amiket kissé elhűlve olvastam (persze ez nem csak kor, de ízlés/tolerancia kérdése is lehet, van aki jobban be tudja ezeket a dolgokat fogadni).
A Nana egy prostituált történetét meséli el, aki az ujjai köré csavarja Párizs arisztokratáit. Szépségével megannyi dologra veszi rá őket, így nem csak hírnévhez, de gazdagsághoz is jut, hogy aztán egész Párizs a szeretőjévé váljon.


N:  A könyv engem kissé nehezen rántott be. Az oldalakon leginkább a párizsi elit mindennapjainak sötét pillanatait ismerhetjük meg, a cselekmény csak lassan gördül előre, és Zola inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy minél inkább megbotránkoztasson az egyes pillanatok részletes szemléltetésével. Ettől azonban számomra sokszor laposodott el a cselekmény, amin az sem segített, hogy a szereplőket nem igazán lehetett megkedvelni. Mindezt azért bántam, mert a könyv egyébként egy nagyon érdekes témát boncolgat, mégis hiányérzetem volt az olvasása közben.

K: A cselekmény valóban lassan bontakozik ki, s a végén egyfajta hiányérzetet is hagy maga után. Végig azt vártam, hogy ennek a rengeteg feszültséget okozó botrányos jelenetnek legyen egy katartikus vége, amit aztán nem kaptam meg. Még a legvége sem döbbentett meg, noha valószínűleg Zola célja az volt, hogy valamilyen szinten elszomorítsa az olvasót. Az egész regényben hangsúlyos realista és naturalista ábrázolásmód sem enyhített ezen a hiányérzeten.

Szereplők terén zavaró volt, hogy senkit se lehetett szeretni. Nana hiába volt szép és a férfiak bálványa, mégis esztelenül viselkedett, sokszor idegesített. Nem tudtam sajnálni, mikor a sorsa rosszabbra fordult, ami bennem is hiányt okozott, mivel jobban preferálom az olyan regényeket, ahol kedvelni tudom a főszereplőt. Vagy ha őt nem is, akkor egy-két mellékszereplőt. Azonban ennél a regénynél még ők se voltak kedvelhetők (kivéve Georges-t, ő volt az egyetlen, akit igazán sajnáltam). Néhol el is vesztem a nevekkel, úgy éreztem, hogy túl sok felesleges karaktert ír le Zola. A mellékszereplők hasonlóan rosszul viselkedtek, mint Nana. A viselkedésük alapján Nana előtt se lehettek jobb emberek, azonban ő hozta ki belőlük a teljes romlottságot. “Megfertőzte őket”, amivel sikeresen egyfajta bosszút állt a társadalom kitaszítottjaiért.


N: Zola írásmódja nekem elsőre tetszett, egészen más volt, mint az előtte olvasott könyvek, mégis valami nekem is hiányzott. Az nem zavart, hogy Nana nem kedvelhető, habár akadtak pillanatok, amikor majdnem engem is behálózott, de aztán hamar észhez tértem. Szóval, az, hogy Nana tulajdonképpen antihős, még érdekes is volt, ami zavart, hogy nem akadt ellenpontja. A férfiak éppúgy visszataszító figurák voltak, akik különösebb kérdés nélkül omlottak a lábai elé, és olyan szinten képesek voltak lealjasulni, hogy nem tudtak belőlem együtt érzést kiváltani. Talán valóban Georges figurája volt, akit kedvelni lehetett, ő tényleg szerette Nanát, igazán rajongott érte, azonban nem emelkedhetett ki a gazdag arisztokraták közül naiv, gyermeki természetével.
A könyv vége számomra, ha nem is katartikus, de azért olyan élmény volt, ami javított a a történet egészének megítélésén, bár itt elsősorban a történelmi események váltották ki belőlem ezt a pozitív érzetet.
Ami azonban mindenképp kiemelendő, hogy Zola remekül szimbolizálja a kor romlott társadalmát, és ahogy Nana és az őt körülvevő férfiak élete szép lassan egyre erőteljesebb romlásnak indul, úgy kezd széthullani ez kívül csillogónak tűnő francia társadalom, aminek végső összeomlását olvashatjuk a könyv utolsó lapjain.


K: Ez a szimbolika nekem is tetszett, az utolsó oldalakon szépen írta le Zola, hogy hogyan ment tönkre a Nanát imádó férfiak élete. 
Összességében Zola logikusan építi fel regényét, szépen reflektál az akkori társadalomra és jól kritizálja azt. Mégis azt kell mondanom, hogy a Nana egy olyan regény, amit elég volt egyszer elolvasni, és mivel Zola írásmódjával sem sikerült megbarátkoznom, ezért nem tervezem, hogy olvasok még tőle. Sajnálom, hogy nem fogott meg annyira, mint amennyire vártam, de azért jó, hogy Nana történetével is megismerkedtünk. :)


N: A szimbolizmus, és az eléggé nyers, kendőzetlen társadalomkritika tényleg a helyén volt, és épp ezért sajnálom, hogy maga a történet nem tudott úgy magával ragadni. A Nana sajnos nem lett kedvenc, habár én sem bánom, hogy elolvastam. Én tervezek még egy-két könyvet Zolától, habár biztosan nem a közel jövőben. Egyelőre ezt még emésztgetem. :)




Adaptációk

Az első adaptáció 1926-ban készült Jean Renoir rendezésében, ezt követte hat másik filmfeldolgozás.
1968-ban a BBC minisorozatot készített belőle. 2005-ben Miklós Tibor rendezésében egy rockmusicalt is színpadra vittek, amely 1995-ben játszódik és három évvel később, a futball világbajnokság döntőjén fejeződik be.